A Lélekolvasó naplója – 2026. április 16.
ALKOTÓI VÁLSÁG Tegnap rápillantottam a festő készletemre, és ráébredtem mennyire hiányzik a terpentin illata. Az olaj érintése, pulzálása. Megsimítottam a szerelmem által készített keményfa palettát. Önkéntelenül elmosolyodtam. A legjobb ajándék, amiben a szívünk énünk teret nyer. Az alkotói válság fogalmát édesanyámhoz kötöm, aki igazi művész lélek volt. Nárcisztikus, hektikus; zaklatott és gyönyörű. Emiatt meglehetősen zaklatott […]
A Lélekolvasó naplója – 2026. április 15.
Az életben sokszor történnek furcsa és egyben meglepő találkozások. Néha a roppant termet egy ifjoncot rejt. Aki medve talpaival angyalhoz hasonlatosan, hangtalanul libeg. Ha még nem láttál Orosz Terrier kölyköt, akkor mindenképpen nézz meg róla, legalább egy videót. A nagy orosz lélek megtestesítője, akit a Vörös Hadsereg tenyésztett ki őrző, védő feladatokra. A finom tömött […]
A Lélekolvasó naplója – 2026. április 14.
„Miért engedjük, újra és újra, hogy a tudatlanság a lelket nyomorítsa. Becsapja, zsarolja, rabolja. Más iránti gyűlöletbe taszítsa. „ Az életnek megvannak a fehér és fekete billentyűi melyek egymás nélkül sohasem értelmezhetőek. Az élet egyetlen óriási zenemű. Olyan, mint Ravel Bolerója. Érdekesség, hogy Ravel az utolsó zeneműveit, így a Bolerót is egy máig tisztázatlan agyi […]
A Lélekolvasó naplója – 2026. április 13.
A tulipánok színpompás mezőjének hullámzása lélekdonor. Nincs olyan korosztály, akit ne vidítana felhőtlen jókedvre. Egy öreg hölgy, meghatódottan ült a padon. Könnyezett. Jól láttam, amint lelkében és elméjében az egész élete lefutott Csákvár virágos dombocskáján. Kiáradása, szirombontogatása. Virulása; majd pedig a visszavonulása a magság állapotába. Megtörten szorongatta a pici kosárkát és a metszőollót. Kiemelkedett a […]
A Lélekolvasó naplója – 2026. április 12.
Ma látogatást tettem a csend honába a Majki Kamanduli Remeteségbe. Amikor úgy érzem az információs társadalom zaja megsüketít, megbénítja érzékeimet évről-évre tiszteletemet teszem ezen a csodálatos, Szent György vonalra épített Bencés regulákon nyugvó kolostorban. Mindig elámulok a hely időtlen szépségén. Vándorló lélekként befogadva érzem magam. A felújításoknak hála, ma már teljes szépségében pompázik, a világi […]
A Lélekolvasó naplója – 2026. április 11.
„Oly sokan fonták össze ütemesen a beszélt nyelvek szavait. Melyeken át a Világ vágyai, szenvedései zuhannak ránk. Ma a Költészet Világnapján, emlékezzünk Róluk méltán. Poétának csak születni lehet, mert fülébe a Teremtő dúdolja az ütemet. Rímekkel alkot képeket, a vadlóként vágtató képzelet. Leírni az érzést, megvágyni a láthatatlant oly kín melyért élni érdemes.” A hajnal […]
A Lélekolvasó naplója – 2026. április 10.
REMÉNYSUGÁR „Nem tanították meg soha; mi az, ami valójában fáj. Sokszor évek múlnak nyomtalanul, Csendben. Míg ráébredünk ott sajog, ahol a változás már elkerülhetetlen.” Apró fénypászmák suhantak a jeges levegőben. A Fa némán tűrte a szél szaggatását. Vergődött. Én sírtam. Folytak a könnyeim. Akkor még nem sejtettem újból elárultak. Jól ismerem az érzést, de a […]
A Lélekolvasó naplója – 2026. április 9.
ÉTELED AZ ÉLETED Minden ember más. Engem úgy neveltek, hogy nagyon fontos a reggeli. Üres gyomorral nem indulhattam el otthonról. Voltak gyermekkori kedvenceim. Maci kávé, otthon sütött kalács vagy briós vajjal. Earl Grey tea mézzel és citrommal, sült csirkemájas pirítós. Hónap végén a hűtő sokszor üres volt. Olyankor zsírban sült; köménymagos bundáskenyeret kaptunk, mely bármelyik […]
A Lélekolvasó naplója – 2026. április 8.
Sokszor nehéz, kimondhatatlan dolgok remegnek a levegőben. Árnyakat vetnek, hullámokat korbácsolnak, örvényként húznak a mélybe. Egyiptomban úgy tartották, hogy a léleknek súlya van. A Halottak Könyvébe írottak szerint, Anubisz a szív súlyát Maat, az igazság istennőjének tolla ellenében mérte, hogy eldöntse, az elhunyt méltó-e a túlvilági életre. Ozírisz trónja előtt a szív, mely a lélek […]
A Lélekolvasó naplója – 2026. április 7.
„Feszítő erő lüktet, föld sötétjéből a kódok kitörtek. Csírázásuk zajos harsonaszó, lüktető zöldjük vászonra való. Dalban növekszenek, madárfüttyös ég kékje alatt, dolguk-e világban ösztönös tapasztalat. Vérét adja Értünk, formálja Énünk kérés nélkül szeretve táplálja Lényünk.” Beborult a látóhatár és a virágzó természet gyermekei az Ég felé fordulva mosolyogtak. Kérlelték, hívták a tavaszi záport. Nagyon szenvedtek […]