Az életben sokszor történnek furcsa és egyben meglepő találkozások. Néha a roppant termet egy ifjoncot rejt. Aki medve talpaival angyalhoz hasonlatosan, hangtalanul libeg.
Ha még nem láttál Orosz Terrier kölyköt, akkor mindenképpen nézz meg róla, legalább egy videót. A nagy orosz lélek megtestesítője, akit a Vörös Hadsereg tenyésztett ki őrző, védő feladatokra. A finom tömött szőrzettel fedett testben hatalmas szív lakozik. Egy nyugodt, kitartó és jó probléma megoldó, hűséges egyed.
Melyikünk nem szeretne ilyen lenni?
Kiismerhetetlen, rejtélyes. Robosztus erővel bíró, nemes harcos. Aki a végtelen tájat megtölti az erő abszolútumával. Felidéztem Thomas Mann kritikáját Lev Tolsztoj: Háború és Béke című művéről. Mely így hangzik: „Művészi szemszögből nézve mégis ez a titáni ügyefogyottság adja művének azt az óriási erkölcsi nyomatékot, azt az Atlaszhoz mérhető morális izomterhelést és felkészültséget, mely a szenvedő Michelangelo világára emlékeztet.”
Én világ életemben a tornasor legvégén álltam. Már az oviban szerettek erőfitoktatás okán lenyomni a földre a nálam nagyobbak. Hamar kikristályosodott bennem, hogy érdemes az értelmemmel győzedelmeskednem a nálam hatalmasabbak szemben. Így váltam engedelmes, jó munkakutyává, ahogy sokunkkal történik az életben. Szorgalommal, jó álarcokat fejlesztettem ki önvédelmi célból. Amelyeket aztán sok-sok belső munkával, kitartással kellett lebontanom. Gyógyítva a belül zokogó belső gyermeket.
Minden találkozás tükör. Melyekbe tanácsos belenéznünk Önmagunkkal való szembesülés céljából.