A Lélekolvasó naplója – 2026. szeptember 13.
Mindent felhasználni – Sváb családba születtem. Felmenőim úgy neveltek, hogy illik mindent hasznosítani. Voltak úgynevezett maradék napok, amelyekben az volt a legjobb, hogy számos étel közül lehetett választani. A száraz kenyér és péksütemény kincs volt. Morzsának vagy felfújtnak tartogattuk. Ma hajnalban néhány kopogós kovászolt kifli árválkodott az éléskamrában. Sajnálatos módon, elfelejtettem odaadni a Röfiknek, akik […]
A Lélekolvasó naplója – 2026. szeptember 12.
Szent zuhany – A természet bágyadtan éledezik az esőcseppek hatására. A fülledtség szinte fullasztó. A kiszáradt talaj, mint a szauna izzó kövei úgy párologtatja a lehulló csapadékot. Boldogasszony könnyei egyre csak folynak. Kiválóan alkalmas pillanatok ezek éteri testünk megújításra. Állj meg a rohanásban. Fordítsd arcodat az ég felé. Élvezd ahogyan az égi könnyek megtisztítanak. Tudatosan […]
A Lélekolvasó naplója – 2026. szeptember 11.
A Csendet élni kell – „Szoktatom szívemet a csendhez. Nem oly nehéz – idesereglik, ami tovatűnt, a fej lehajlik és lecsüng a kéz.” József Attila Az alkony óráiban végtelen hosszúságúvá nőnek a percek, mint lomha földi békák szanaszét görögnek. Befelé húzódik az égi Jang és színre lép az éji primadonna a földi Jin. Elragadtatott táncot […]
A Lélekolvasó naplója – 2026. szeptember 10.
Toxikus kapcsolatok – „Nincs borzasztóbb, mint a gyanú légkörében élni, érezni a ránk tapadó vizsgálódó tekintetekben, mint változik a szeretet félelemmé. Nincs szörnyűbb, mint gyanúsítani azokat, akik közel állnak hozzánk, akiket szívünkbe zártunk. Mérgező miazma a gyanú.” Agatha Christie Sokszor Jómagam is eltöprengek miként, és hogyan csöppentem-e dekadens világba, vagy éppen saját vérszerinti családomba. Minden […]
A Lélekolvasó naplója – 2026. szeptember 09.
A kékpenészes sajt titka – Akiket elbűvölt azok imába foglalják lágyságát, karakteresen mély ízvilágát. Ellenzői számára maga a szürrealizmus csúcsa. Elviselhetetlen illata és frivol kéksége okán. Ismerek olyat, aki a látványától is megfutamodik. Jómagam bele cseppentem eme tünemény mindennapi élelmiszerként való csemegézésébe. A márványt, ahogy Babi mamától láttam, kétszersültre vagy pirítósra vajjal elegyítve vékonyan illett […]
A Lélekolvasó naplója – 2026. szeptember 08.
A kockás terítő az idők folyamán a gondoskodó vidéki vendéglátás szimbólumává vált. Egy mintázat, egy anyagstruktúra, amivel, ha megterítenek jobban esik az étel. Jókedvet csinál baráti beszélgetésekhez, meghitt árnyas fák alatti étkekhez és italokhoz. Lehet kék, piros, zöld fehérrel elegyítve. Illő háttérként viselkedik. Egyaránt megfér rajta a zsíros kenyér és a fröccs, a parti lángos […]
A Lélekolvasó naplója – 2026. szeptember 07.
Amikor minden elcsendesül… Megszűnik a zaj, elhalkulnak a hangok és a fények. Vékony résen át szűrődik be a külvilág. Benyomásai már nem hatnak erőteljesen, de néma aláfestői a jelenlét pillanatainak. Egyetlen pontba tömörül minden. A légzés láthatatlan szála marad csupán. Néma tanúként, mint maga a Legfelsőbb. Ebben az erőtérben születik a valódi transzformáló erő. Mely […]
A Lélekolvasó naplója – 2026. szeptember 06.
Valaki mondja meg…. „Ha nem tudod, melyik kikötő felé tartasz, semmilyen szél sem lesz kedvező neked.” – Seneca Többségünket úgy nevelték, hogy a szülői abszolútum kinyilvánította mikor, mit célszerű tenni. Így válhatott érthető módon a későbbi emberi kapcsolatainkban is dominánssá az iránymutatás elvárása. Jellemzően meghatározza a tanár-diák, munkáltató-munkavállaló, mester és tanítvány, valamint az orvos- beteg […]
A Lélekolvasó naplója – 2026. szeptember 05.
A magányról – „Az embernek a társa: hiányzik. Nemcsak akkor, ha a halállal elvesztette, de akkor is, ha még sohasem találkozott vele. Soha, egész életében!… A társtalan ember hozzászokott ugyan, hogy egyedül van, hogy lelkileg idegenek között él, megszokja a magányt, mint eszkimó a sarki hideget – de a lélek mégis tudja, hogy hiányzik belőle […]
A Lélekolvasó naplója – 2026. szeptember 04.
Miért nehéz kimondani?… Sokszor, ami a szívünket nyomja nagyon nehéz megfogalmazni. Rengeteg időt töltünk vádiratok, felmentő beszédek vagy éppen védő szövegek önmagukban történő felépítésével. A sors gyakran úgy rendezi, hogy nem teremtődik meg a pillanat az előadáshoz. Mialatt készítjük, ezer halált halunk. A drámaiság tetőpontjára hág. Mindezt az érzést tompa fáradtság, levertség követi. Mert az […]