A kockás terítő az idők folyamán a gondoskodó vidéki vendéglátás szimbólumává vált. Egy mintázat, egy anyagstruktúra, amivel, ha megterítenek jobban esik az étel. Jókedvet csinál baráti beszélgetésekhez, meghitt árnyas fák alatti étkekhez és italokhoz.
Lehet kék, piros, zöld fehérrel elegyítve. Illő háttérként viselkedik. Egyaránt megfér rajta a zsíros kenyér és a fröccs, a parti lángos vagy éppen az ikonikus magyar gulyás. Amikor megpillantjuk, bekapcsol a pavlovi reflex. Étlap nélkül is képzelgünk és sóvárgunk. Körbepillantva méregetjük a szomszédos asztalok fogásait.
Hezitálunk, melyik lenne jó, miközben valamennyi látott ételhez szükséges enzimet termelni kezdjük. Végül megadjuk magunkat a belső gyermek akaratának. Így jelenhet meg előttünk a cigánypecsenye sültburgonyával és uborkasalátával. Melynek végén mély hörgések kíséretében nyugtázzuk: megöregedtünk.
Majd a reklámokban látott emésztést segítő termékért könyörgünk, melynek híján marad a magyar hungarikum. Fuldokolóként küzdünk emésztésünk háborgó vizein. Amelyen a mentőövet a titkos receptúrájú gyomorkeserű jelenti. A szódavíz csodálatos buborékjai által felkönnyebbülve elhatározzuk: jár nekünk a desszert. Ekkor csúcstámadásba lendülünk. Meghódítjuk a lágy, havat idéző porcukros túrógombócdombokat. Végezetül fejünket lebillentve bóbiskolunk akár egy bólogató kutya a kalaptartón.
Mindezek elkerülése végett terítsünk nehezen fehéríthető vasalásért kiáltó damaszt abrosszal. Felidézve a régi idők elegáns ünnepi menüit. Amelyekből a szalonokban csak lassan, úri módon kis falatokat illett elfogyasztani. Végezetül ne feledjük, az emésztés az elméből indul. Minden piciny látványelem egyaránt kiveszi a részét ennek az energiaigényes folyamatnak a megtervezésében és lefolyásában.
Tegyünk ezért minden étkezést ünneppé. Válasszunk a fogásokhoz kisméretű lapos és mélytányért a ma divatos tepsi méretű étkészletek helyett. Így tudatosan elkerülhetjük a túlevést. Így szedéskor sem vertikálisan, sem horizontálisan nem terjeszkedünk túl az edény befogadóképességének határain.
Egy válasz
Kedves Emőke!
Találó megoldás a kisméretű tányérok használata a falánkság ellen. Bár a szülőkön és nagyszülőkön keresztül hozott szeretet nyelv, az agyonetetés megszüntetése érett személyiséget igényel.
Szeretettel: Ildi