A magányról – „Az embernek a társa: hiányzik. Nemcsak akkor, ha a halállal elvesztette, de akkor is, ha még sohasem találkozott vele. Soha, egész életében!… A társtalan ember hozzászokott ugyan, hogy egyedül van, hogy lelkileg idegenek között él, megszokja a magányt, mint eszkimó a sarki hideget – de a lélek mégis tudja, hogy hiányzik belőle egy darab: hiányzik a másik fele. És ez nem csak akkor fáj, ha elveszítjük, hanem akkor is, ha nem találjuk meg!” Müller Péter
A magányosság sokféle formát ölthet. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak nálunk emberek között jelenik meg ez az érzés. Pedig éppen úgy megfigyelhető az ásványok, gombák, növények és állatok viszonylatában. Illetőleg a mi velük való kapcsolataiban.
A magány egy fájdalmas lelki állapot, amikor valaki hiányolja a másokhoz való tartozást vagy a mély kapcsolatokat, miközben az egyedüllét önként választott és békés is lehet. Nem pusztán azt jelenti, hogy senki nincs körülöttünk, hanem azt is, hogy hiányzik a megértés és a közelség. Egy zsúfolt térben vagy társaságban, kapcsolatokban, is érezhetjük magunkat elkülönültnek, már-már észrevétlennek. Az alkotók, költők és írók egyik kedvenc témája, ihletője. Mert maga az alkotás folyamata, akár csak az út a Bennünk lévőig, csak mély csendben tud feltárulni, kiteljesedni.
Amikor Isten átveszi bennünk a szót. Valójában a magány érzete is egyfajta illúzió.
Képzelj magad elé egy csodálatos mezőt, egyetlen óriási fával a közepén. Amely ezernyi teremtett lény élőhelye. Árnyék, búvóhely és élőhely. E sudár tünemény csak első látásra van egyedül. Valójában sohasem. Erő és energia teret tart más élőszervezetek növények, gombák és állatok számára. Minket embereket lenyűgöz nemességével. A vándort, juhászt oltalmazza és befogadja koronája alá. Kozmikus szimbóluma annak, hogy sosem vagy egymagad. Hunyd be a szemed és válj eggyé a Te meződ saját fájával. Érezd meg létezésének ütemét. A gyakorlatot ismételd meg egy hónapon keresztül. Írd le napi megéléseidet. Vizsgáld meg, hogyan változott benned a magány érzése.
A blogban szereplő kép: Csontváry Kosztka Tivadar: Magányos cédrus (1907).