Minden évben eljön a Nap – Minden ősszel, ahogy édesapámtól tanultam egy virágot dobok a Balaton hullámaiba. Megköszönöm, hogy megújult és sokakat örömmel kérés nélkül gyógyított. Befogadott. Óvón körül ölelt.
Nem kérdezett. Hullámaival megtisztította a lelket és az elmét. A Tanú Hegyekkel varázslatos panorámájával lenyűgözte a halandót. Megsimítom és beszívom a víz illatát. Imádkozom a csapadékért. A megújulásért. Mert a Balaton Thétiszt könnyeiből született. Ősi. Anyaméhe e nemzetnek, mely oly sokszor bukott el történelme során. Leigázták, de a mélyben magjai csendben pihenve várták a megújulást.
A Pannon tenger maga a vérünk. Sejtjeink élő fluiduma. Elixír. Ne csak kihasználd, hanem imádkozz Érte. Amikor gyermekként véget ért a nyár, a Fonyódi hegy lábánál hangtalanul sírtam. Egy üvegben vizet vittem haza, melyet őriztem. A következő tavaszig. A hideg téli estéken sokszor megillatoztam. Maga volt a túlélés.
Ma már e tünemény a lelkemben hullámzik, villámlik. Kéken csillámlik. Napnyugtában pompázik. Hattyúk szárnyának suhogásában, nád sercegésében; víztükrének morajában az Örök idő néma tanújaként lebeg. Ez pedig realitás és nem képzelet.
Szeretnéd az első bejegyzést is elolvasni? Itt találod: https://vaniliatango.hu/a-lelekolvaso-naploja-2026-marcius-27/