Elcsendesülés –
Nagy a zaj a Világban, és az információk áramlatával úszva olykor elveszítjük önmagunkat. A belső és külső csend most generációk számára elérhetetlen, megérthetetlen büntetés. Egyfajta magány, amely kizár elszigetel egy láthatatlan közösségtől.
A mai napom bővelkedett kétségbeesésben, felismerésben és megtisztulásban. Most csak a sötét égen ragyogó csillagokban gyönyörködöm. A távoli zajok, autók és beszélgetés morajával hagyom sodródni a lelkem. Legszívesebben festenék, de akkor a kötelességek csorbát szenvednének. A perfekcionista én nem engedi. Ezért csak hagyom, hogy képzeletemben éledjenek a minták és formák. Táncolok velük. Nézem az üres festővásznat. Gyónok. Magamról Magamnak.
A bennem élő Egynek.
A sok kimondott szó feszítő ereje ellágyul. A non verbális kommunikáció feszítései megfakulnak. Arany és ezüst lágy vonalak táncolnak, az olaj szaga betölti a teret. Hiányzik a terpentin. A hangtalan suttogva hív, az ecsetek érintése emlékezetet. A művészi lét feszítő kétségére, az öngyógyítás felelősségére. Az Én időre, mert válasz örök kérdéseinkre csak a hallhatatlanban születik.
Egy válasz
Kedves Emőke!
Gyógyír olvasni szavaidat. Jelen pillanatban számomra is az elcsendesülés nyújta a legnagyobb segítséget az öngyógyítás folyamatában. Szívből köszönöm a testi-lelki jóllétet segítő gondolataidat.
Köszönettel.Ildi