„Fekete fellegek titokzatos fátylában rejtőző Isteni Étosz, a Hang Maga. Te zengsz a bérceken mikor felemelkedve hevíted sejtjeim. Forróságod maga az izzó háború, melynek tüze elborítja az elvakult tudatlanságban tévelygő emberek elméjét. S mi nem tehetünk mást, mint megőrizzük magunkban Örök Fényedet.”
A vihar tovább tombol és a jeges szelet sötéthajnal koronázza az óraátállítás kapcsán. Az eddigi vidám madárfüttyös kelések újra a földi yinbe fordultak. A kozmikus sötétség mindig más hangokat erősít fel. Másképpen süvít a szél, a lombok komor árnyakként csatáznak. Sejtelmes és határtalan a táj. Lassan ébred a szervezet, akár csak a természet fényei. A hideg víz cseppjei és a homoktövis élénksárga savanyú kortyai hangolnak rá az előttem álló napra. Minden hajnali sétámat hű négylábum társaságában; tudatos meditatív folyamattá formáltam az évtizedek folyamán. A dombot amelyre felkapaszkodunk a csakráink felébresztésével hódítjuk meg.
Berti Vadászkutyaként szagok árjában fürdőzik, én a virágzó csipkebogyó bokorba oldódom. Minden lépéssel megköszönöm a gyökér csakrámnak, hogy elföldel; stabilan tart. Gaianak, hogy gondoskodó anyaként táplál. A szex energiaközpontot a kelő nap sugaraival itatom át, a női lét csodálatos mivoltának és a kreativitásnak emelése céljából. A Napfonatot tisztelettel kérem, hogy gondos gazdaként biztosítsa számomra a bevitt tápanyagokból az energiát. Megígérem, hogy csak élő dolgokkal táplálom, amelyeket mindig derűsen készítek és fogyasztok el. Minden erdő szent, és amikor belépek megköszönöm, hogy beenged. A szívemet kitárva megölelek egy vén tölgyet aki az erdő őre, Világfa.
Ég és Föld szintézise.
A Torok az ég kékjére rezonál, képessé válva, hogy ne ítéljen és csak megfontoltan szóljon. A glabellán beáramló fénysugarak emlékeztetnek, hogy ne abban higgyek amit látok, hanem azt lássam amiben kételyek nélküli hitem van. Majd letérdelek a Világ Teremtője előtt, mert Vagyok aki Van.
A Velencei-tó elmém felszínének tükreként tárul elém. Kimondom magamban háromszor:Csendesedj! Eláraszt belülről a nyugalom hangtalan ereje. Átjár és megtart a nap folyamán. Minden lépéssel és lélegzettel tudatosítva az élet szentségét, felvillanásnyi rövidsége okán a jelenlét jelentőségét.