A VILLANYPÁSZTOR – Aki egyszer belépett egy lovardába, örökre elveszett az illatában. Idegnyugtató a széna, szalma és az élőlények illata. Eme rebbenékeny óriások hátán megszűnik az elme kattogása.
Testeink összeolvadnak és a szabadság vágyában ügetnek, vágtáznak. A karámokat védő villanypásztorok, mint kattogó börtön rácsok regulázzák a szabadságra teremtett állatokat. Legszívesebben sírtam volna, amikor az ajándékba kapott lovamat Kánit, bértartásba kellett adnom. Mert éreztem és tudtam, hogy szenvedni fog. Sajnos már akkortájt sem voltam földbirtokos. Nem volt legelőm melyen természetközeli módon élhetett volna, félrideg tartásban. Az elektromos vezetékek hálózatában feltettem magamnak az alábbi kérdéseket:
- Hová és mikor zártam be Önmagamat?
- Melyek a korlátozó hitrendszereim, családi mintázataim?
- Miért vagyok képes, Önmagamat bántani?
- Vajon az aranykalitka nem csak kényelmesség?
- Vállalom az életemért a felelősséget?
- Kinek az életét élem?