Seregélyek morajában – Egészen kicsiny koromtól kezdve lélegzet visszafojtva figyeltem eme picinyke madarak égi kavalkádját. A nádasból felszálló hangfelhő betöltötte a létezésemet. Szerelmesükké váltam akár Rómában az Augurok.
Kötelékeik, a kék eget hasító alakzati rengeteg tudatalatti emléket hoztak a felszínre. Mai napig a kedvenc meditációs technikám. Akár egy mezőn, kaszálón vagy a vízparton ülve.
A seregély (Sturnus vulgaris) magányosan költ, odvakba, résekbe építi fészkét. A költés befejeztével törzzsé verődnek. A nappalokat és az éjszakákat is csapatokban töltik. Akár több tízezer (helyenként több százezer) példányt számláló csapataik látványos égi jelenséggé alakulnak, gyors irányváltásaikkal és a csapat kavargása során létrejövő különleges formákkal. Úgy tűnik ez a jelenség a művészek és a kutatók figyelmét is felkeltette. Elsősorban azért, mert a csapatok igen összehangolt képet mutató mozgásról tesznek tanúbizonyságot.
A természet csodálatos harmonikus összerendezettségébe őseink automatikusan belehelyezkedtek.
Figyelték és értettek a jelekből. A mai kor embere vakon bízik a tudomány és a haditechnika fejlesztésében. A belső intuíció az ész mindenhatósága okán nem létezik. A közösség építés, a célra tartás csak politikai és gazdasági céllal képzelhető el. Így fordulhat elő, hogy szimfóniák helyett kakofónia éled. Kavargás és entrópia a valódi egység helyett.