A Lélekolvasó naplója – 2026. augusztus 2.

Denevérek – Fülledtség, meleg és suhogás. A nyári estéken megjelenő kedvenc bőregérkéim éppen táncolnak a Teliholdas éjszakán. Amikor én még kislány voltam Nagypapám borpincéjében gyakran akadtak a hajamba.

A nyári forróságban az ott lehűtött szódavíz, dinnye vagy a gondosan szőlőlevelekre fektetett füge maga volt a Mennyország. A boros hordók illata, a döngölt föld és a fali fülkében pislákoló mécses hívogatott. Gyakran küldtek le a főzéshez szükséges alapanyagokért.

Én pedig csak üldögéltem a lépcsőn, énekeltem mert az akusztika magával ragadott. A picinyke lakókkal hamar megbarátkoztam. Óvatosan igyekeztem kiszabadítani őket a ruhámból vagy fonataimból. Nem is tudom, melyikünk szíve dobogott hevesebben.  Nézni, ahogy fejjel lefelé függeszkednek nagy vágyammá vált. Annyira szerettem volna kipróbálni, megérteni egy másik lehetséges nézőpontot. Mert az „akasztott” szimbólum.

A Tarot kártyában az Akasztott Ember (XII-es lap) a nézőpontváltás, az elengedés és az önkéntes áldozatváltás jelölője. Arra hívja fel a figyelmet, hogy állj meg, engedd el az irányítási kényszert, és szemléld a problémáidat egy teljesen új, szokatlan szemszögből ahelyett, hogy görcsösen erőlködnél. A cselekvés helyett a befelé fordulás és a megértés a legfontosabb. Új perspektívaként arra tanít, hogy fordítsd fel a megszokott gondolkodásmódodat a megoldásért.

Hozz egy valódi Áldozatot, egy magasabb cél érdekében bízva az univerzális áramlásban. Minden találkozás csoda. Mert eme csodálatos lények, törékenységükkel tereltek a jóga irányába. Bölcs guruként bábáskodtak a mélyben szunnyadó előző életekből hozott tudás felett már a kezdetek idején.

Szeretnéd az első bejegyzést is elolvasni? Itt találod: https://vaniliatango.hu/a-lelekolvaso-naploja-2026-marcius-27/

2 Responses

  1. Nem tudom hogyan illik szólítani,Emőke a legbiztosabb, tehát
    Kedves Emőke, ezt, a denevéreket nagyon vártam! És megjött.
    Merthogy „szüszüphosz” locsolás közben leér a kert aljára, s ekkorra már szürkül, megjelennek a denevérek, kőröznek, egyre nagyobbakat, és végzik munkájukat.
    Köszönöm hogy őket is bevette a látótérbe.Egyben köszönet a mindennapi gondolatokért is.
    Gyöngyi

    1. Kedves Olvasóm, Kedves Gyöngyi!
      Nagyon köszönöm, ha sikerül néhány perc nyugalmat, békét teremteni soraimmal, képeimmel ebben a kavargó világban. Piciny olvasó táborom bátorítása számomra óriási értékű támogatás és megtartó erő. Bízom benne megszolgálom a bizalmukat.
      Tisztelettel:
      Emőke

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük