„Számtalan gondolat és érzés kavarog szüntelen.
Emlékek fátyla emelkedik, élménnyel szintézisbe forr.
A derű elhalványodik, a jókedv megfakul.
A vénség perceiben fáj a lét.
Mar, mint szeghegye a lelketlen fakírt.
Elmenekülni a tanítás elől nem lehet.
Hazugság nem szül való életet.
Gondtalanság léha léte.
Úsznak az évek a semmiségbe.
Lenyomatod, mint a por.
Égbe száll nyomtalanul.
Pernye lebeg. Füst kavarog.
Marakodnak az itt Maradók.
Számba veszik a jusst.
Elássák a talentumot.
Mert őseinkből, mi marad?
A tanításuk Te Magad.”