A VÉREM AZ ÉNEM „Élném, de nem élem, mert nem tudom, milyen titkot rejt ősi vérem. Áramlik, morajlik néha pangva torlódik. Fülembe suttogja, csuklómon dobogva. Örökké változó, misztikus bíborba bújó lágyan áramló. Forrón bugyogva, felszínt simítja. Megváltó cseppje lelkem emeli a végtelenbe.”
Az emberiség történetében a vér összekötődött számos misztikus cselekménnyel. A vér hídként szolgált Isten és a saját képmására teremtett ember között. Szavaink őrzik ezt a mély szoros szövetséget. A keresztény kultúrkörben a megváltó vére ontatott ki bűneink bocsánatára, és minden szentmisén felmutattatik az ő emlékezetére. Őseink vérrel szentelték meg törzsi szövetségüket. Fehér mént áldoztak a sorsfordító döntések előtt.
A királyi vérvonal, a vérszerinti származás, a harcokban védő vértezet, a nőket összekötő menstruációs misztérium, amely a nővér szavunkban ölt testet. Az evolúciós fejlődésünk során különböző létformákon át lettünk emberré. Vérünk őrzi ősi ragadozó mivoltunkat, hiszen az élővilágban az erősebb egyed él túl. Egy csepp vérünk mikro hordozója ős eredetünknek, lelkünk láthatatlan szövevényű fejlődési ívének.
Az anya és apa a gyermek vérében ölt testet.
A történelmet a győztesek vérrel és vassal írták, és mi emberek minden nap elvérezhetünk egy-egy sorsfordító élethelyzetben. Nem mindegy tehát mire áldozzuk fel –e sorsunkat meghatározó isteni nektár értékes egyedi cseppjeit.