FÉSZEK – Hiszek a jelekben. Reggel egy madárfészket találtam a teraszon. Ezen a csodálatosan kivitelezett remekműben hosszú percekig gyönyörködtem. Az aprólékos illesztések, horgolásszerű mintázataiban elvesztem.
Óvó, védő anyai érzések áramoltak, generációs mintázatok éledtek. Jók és rosszak egyaránt. A szívemhez érintettem és minden lélegzetvétellel elmélyültem a történetében. Megtört tojót láttam gubbasztani a fészek helyén. Nyesteket, akik elrabolták féltve őrzött kincseit. Szilaj és játékos vadászvér illatát éreztem, tojások néma sikolyát. Az élet körforgását a teremtett világ tökéletességében. A tanításra, hogy védetettebb helyre kell építkezni. A szabad rablásra, mert könnyű az óvatlant kirabolni.
Arányosságra és a gátló mechanizmusokra a fajok túlszaporodásának ellenében.
Az emberi egyed nem érvényesíti a kontroll ciklust. Megalomán élvezővé vált fegyelmezetlen elméje okán. Leigázza és eltiporja a nála gyengébbet. Rettenetes tévtanokkal árasztja el orvul a prédáit. Melynek értelmében az életképtelen fiókák lustaságból nem kívánnak megtanulni repülni, magukat ellátni és szaporodni. Mert csak függő létállapotban érzik jól magukat.
Látszat szabadságban dagonyázva, távolodnak el a valódi Harmóniától.