Vaníliatangó – A láthatatlan gyűrű
Szikrázó napsütés égető sugarai alatt egy fiatal karcsú, légies testű cigány lány sétál Almería tengerpartján. A hullámok lágyan ölelik körbe duzzadt bokáját. A víz vészjóslóan morajlik; és a tengeri madarak vijjogása feltépi szívének sebeit. Tengeri sirályok fehéres testükkel úgy hasítanak az ég kékjén, mint fáklyák a sötétségben.
Megannyi gyermekkori emlék mint homokórában a homokszem pereg le a szeme előtt. A természet érdes, munkálatlan hangjai elemi erővel tárják fel benne a maga elől is mélyen elrejtett, gennyes sebeket.
Ines viselős. Szabad lelkét méhében hordott gyermeke pányvázza ki. Hónapok óta nem táncol már. A flamenco tüzes ritmusa helyett gyermeke szívverése diktálja élete ütemét. Ines fátyolos tekintettel kémleli a Földközi-tenger végtelen horizontját.
Ines mindig a jelenben élt. A jövőjét és múltját régóta nem kutatta. Egész pontosan amióta egy kínzó és titkos szerelem kifosztotta és béklyóba kötözte lelkét. Ifjúkorának jelenetei képkockaként vetítődnek a meleg, szinte égető arany-barnás homokra. Ahogy a tenger hullámai el-elmossák a filmkockákat, Ines egyszer csak megpillantotta bennük eltitkolt szerelmének gyermekkori képét. A homokszemcsék olyan élethűen domborították ki a fiú arcvonásait, hogy egy pillanatra hátrahőkölt. Ilyen merész és vad tekintettel rajta kívül még nem találkozott.
A titokzatos szénfekete szempár és a meleg, tejeskávé bőrszín markánsan faragott állal maga volt az élő nyugtalanság. Már kicsi korukban is feltűnt neki az a kevélység, ami szíve szerelmét oly magas sikerek fölé repítette. Antonio mindig a jövőben élt, amely kiemelte gyermekkora szegény, ugyanakkor szabad környezetéből. Ines mindig úgy érezte, megvan mindenük. Kacagás, tánc és a csillagok, valamint a kártya tudománya. A sötét éjszaka misztikus ölelése, amelyben a hold sápadt sugarai szinte elnyomták a vadul lobogó tüzet.
Ines minden társadalmi megvetés ellenére boldog volt. Talán hatévesek lehettek, amikor a tengerparton ülve egy kört húztak maguk köré. Ines még sosem érezte magát ekkora biztonságban. Csak ölelték egymást, egyek voltak a világgal szemben. Ines tudta, ez a kör mágikus, hiába mossák el a tenger hullámai, olyan, mint egy láthatatlan jegygyűrű, anillo de bodas.
A kör mint kozmikus öröklét-szimbólum hitük szerint védi és összeköti őket, amíg a halál forgószélként ki nem emeli lelküket. A körmozgás tökéletes. Megváltoztathatatlan, kezdet és vég nélkül való, változások nélküli. Ez teszi lehetővé, hogy az időt jelképezze. Az örök időt, amelyből sohasem lehet kifutni. Ellentétben a relatív sík véges halálfélelemmel terhelt idejével.
Úgy érezte, az idő úgy definiálható mint egymással egyénértékű pillanatok folyamatos és változatlan egymásutánisága. Aki a múltba réved, annak számára biztos a depresszió, míg aki a jövőt pásztázza, belecsúszik a skizofrén álmok sokaságába. Mi marad az élők számára? Ines tudta, csupán a puszta jelen. Az életben a jelenlét sokkal nehezebb és fájóbb, mint a halál.
Ebben a jelenben maradt a lelkük a körben. Később testi, fizikai szinten Antonio elhagyta őt. Fiatal, sikerre vágyó énje az arénák mágikus világába terelte, amelyhez matadorként halálig hű maradt.
Mindketten a tengerparthoz közeli romatáborban születtek. Szabadon, korlátok nélkül, a természet törvényei által léteztek. Elkülönülve a fehérektől. Vallási rituálék, szellemvilág és személyes istenkép formálta lelküket. Egy közvetítő nélkül is elérhető Istené. Szigorú normákkal, rituális előírásokkal. Ugyanakkor vérükben, sorsukban ott lobogott az óperzsa tűzimádó vallás misztériuma. A parázsló varázsló úgy lüktetett sejtjeikben, mint a vér az erekben.
Az áldott tűz formálta énjüket, amely most is ott ég minden ember szívében és otthonában. A láng, amely lobogva közvetíti a Mindenható világosságát az Égről a Földre. Mindegy, hogy egy egyszerű gyertya vagy a kandalló tüze tör az ég felé.
A fény őrzése teszi képessé a gitanokat a jövendőmondásra, a tenyér misztikus vonalainak térképként való olvasására. Ez a féktelen, kéjesen izzó szent tűz árad a flamencotáncos ereiben; az arénában a halállal táncoló matador kecses mozdulatainak tökéletességében.
„Az nem igaz, hogy volt idő, amikor Én nem léteztem, sőt öröktől fogva te is és mind e királyok. A jövőben sem fog megszűnni létünk, mert az végtelen.”
Bhagavad-gítá 2.12.