7411 a csodavíz mítosza, illat amely emlékeztet
Kislányként nagyon szerettem Édesanyámmal tojást festeni. Kiszúrni; kifújni majd drótra fűzve parafa dugókkal festékbe mártani. Vékony ecsettel; temperafestékkel kidíszíteni, majd felaggatni a barka ágakra. A főtt és festetteket szalonna héjával felfényezni. A „ki volt előbb, a tyúk vagy a tojás” kérdésre meggyőző választ már ekkor sem kaptam. Ugyanakkor megértettem, hogy a húsvéti tojás, melyet a locsolásért adunk az élet; termékenység szimbóluma. Szívdobogva kerestük évről-évre a kertben bokrok, cserjék alá rejtett csokinyuszit. Életem egyetlen NDK-ból jött kemény, fehér szőr nyula a szobám dísze volt, első kutyám Ferdinánd érkezéséig. Aki nevéhez méltó módon, szeparációs szorongásából kifolyólag két vállra fektette a tappancsos ereklyét.
A hétfői kölni szagban úszó locsolás elborzasztott. Sem a szódás, sem a vödrös változatához nem fült a fogam. Irigykedtem Öcsémre, aki a 4711-es ikonikus kölni vizet locsolva a nap végére rengeteg pénzzel gazdagodva tért haza. Melyet aztán takarékbélyegben kamatoztathatott tovább. Én pedig a cserépkályha előtt kucorogva a hajamat szárogattam. Kamaszként ismertem fel, hogy a locsolás milyen férfias attribútum és mi nők bármit megteszünk érte. Ma hajnalban tudatosan hintem magamra imádott Babi Mamán kedvenc illatát. A lelkem szárnyal a fentiekben említett, a legvidámabb barakkban a hanyatló Nyugatra emgirált rokonok titkos csomagjaiban érkezett mesterművel. Mely számomra a tisztaság, a Feltámadás nedűje, Nagymamáim illata.
A számsor választásán tűnődőm. Vajon mi ihlette az alkotóját? A legenda úgy tartja, hogy egy karthauzi szerzetestől származik a „csodavíz” titkos receptje. Eme kortalan mesterműben a keserű narancsvirág, citrom, narancs, bergamott, rozmaring és levendula kivonatai simulnak egymásba. Oly neves személyiségek használták, mint Goethe, Napóleon vagy Nagy Katalin cárnő. Úgy tudom a 7411-es az első manufaktúra épületének házszáma volt. Figyelemreméltó, hogy a 4-es szám (7+4+1+1) a stabilitás, a rend, a szorgalom és a gyakorlatiasság jelképe, melyet gyakran a „Földanya gyermekének” vagy az „építő mesterének” neveznek. Az illatok emlékeztetnek. Ezer érzést kavarnak fel bennünk. Jókat, rosszakat egyaránt. Burkolódzunk be, adjuk át magunkat tudatosan nekik. Merüljünk meg a foszlós kalács édességében, a torma izzásában a sonka sós fuvallatában. Hagyjuk, hogy hüllő reflexünk életre keljen. Kívánok Önöknek Áldott belső utazást, a lányoknak és asszonyoknak megannyi Locsolót, a férfi embernek meg rengeteg hímes tojást.