Mit is jelent a bennünk élő Tavasz?
Melyikünk ne játszott volna gyermekként Magyar Kártyával 21-et? Lapra lapot húzni, mint az életben. Ebben a pakliban az Ászok a Négy Évszakot hívták meg szimbólumként. A Tavasz Ászán a Piros Szív keretezésében egy csodálatos női alak, kalapban ült egy mezőn. Úgy tanultuk a Piros Ász Mindent Visz.
A Hagyományos Kínai Orvoslás alapján, mindannyian a Fa elemben születünk. Életünk első kétszer hét évét benne töltjük. Minden a fejlődésről és a növekedésről szól. Ez egy erős felfelé irányuló vektor. A yin föld irányából a yang ég felé törekvés. A Fa elem bennünk a test-szellem-lélek szentháromságában az erőt, az újjászületés lehetőségét hordozza. Két szerv tartozik ide a yin-máj a nagy átalakító; valamint a yang epehólyag. Az Alkalmazott Kineziológiában az egyes meridiánokhoz izmokat rendeltek hozzá, melyek tesztelés által információ nyerhető a szervezet állapotáról. Az Epehólyag meridiánhoz kapcsolódó izom a M. Deltoideus Anterior (elülső deltaizom). A Máj meridián esetében a kapcsolódó izom a M. Pectoralis Major Sternalis (nagy mellizom szegycsonti része). Ha egy izom tesztelése „gyengének” bizonyul, az a meridián energiahiányára vagy túlterheltségére utal. A korrekciók célja az energiaáramlás helyreállítása.
Használjuk fel a tavaszt a tudatos megújulásra. Töltsünk minél több időt a természetben. Már a zöld szín puszta nézése is energiával képes feltölteni a fent említett két szervet. Tartsunk minden héten legalább 1-1 nap léböjtöt. Fogyasszuk a zsenge tyúkhúrt, pitypangot, csírákat melyek az erő szimbólumai. Tudatos vizsgáljuk meg minden olyan élethelyzetet, amelyben úgy érezzük nincsen választásunk. Amelyet nem vagyunk képesek átalakítani. Szembesítsük magunkat milyen toxikus kapcsolataink vannak, milyen öröklött sorsmintázatokból hozunk életharagot, megbocsátásra való képtelenséget. A máj és epe erőteljesen reagál a bennünk lévő haragra, ítélkezésre. Tudatosan jelenítsük meg táplálkozásunkban a keserű anyagokat. Mozgassuk be és erősítsük karjaink izmait életkorunknak és egészségi állapotunknak megfelelően.
A legfontosabb: hívjunk vissza az életünkbe a gyermeki felhőtlen kacajt; a kíváncsiságot. Csodálkozzunk rá minden minket körülvevő szépségre. Ne feledjük valódi test-szellem-lélek szintjén hozott döntések szükségesek az igazi változáshoz.