„Boldogok a festők, mert ők nem lesznek magányosak. Fény és szín, béke és remény kíséri őket a végső pillanatokig, de legalábbis a nap végéig.” Winston Churchill
Ma alkotói napra virradtam. Extatikus érzés kerített hatalmába, hogy nedves szivaccsal átsimíthassam a festő papírt. Ahogyan, Edittől a mesteremtől tanultam leültem az üres fehérséggel szemben. Megadva a tiszteletet a teremtésnek. Elmerültem a tisztaság végtelen variációt rejtő kalandjában. Aztán a paletta sorain merengtem. Sohasem festek képről. Mindig a lelkem elevenedik meg.
Az akvarell technikához óriási arányérzék szükséges, mert ellentétben az olaj robusztusságával itt nem lehet igazán javítani. Halovány struktúrákból a mélységekig. Ezek a vízben élő alkotások légiesek. Bennük Isten Lelke lebeg a Vizek felett. Gyermekként a rajzórákon feladatot hajtunk végre. Csendéletet, mesét vetünk a vászonra, behatárolva a képzeletet. Legtisztább benső igényünk a rajz általi imádság, melyről a barlang rajzok tanúskodnak. Hiszen amit eltudunk képzelni, képesek vagyunk megvalósítani. Ha bárki bizonytalanul sodródik az élete óceánján, üljön le egy tiszta papírlap elé. Ha úgy érzi, firkálja össze mert ez az egyik legjobb feszültségmentesítő. Ha pöttyözni vagy vonalazni szeretne, hagyja vezettetni magát.
Értelmetlen alkotás nincs, csak elherdált élet.