Főtér – Ma hajnalban eltöltöttem egy kis időt lakóhelyem központi részén. Most először két évtized után éreztem, hogy befogadott. A község húsz évvel ezelőtt idegenként, furcsán és némán szemlélt. Nem kérdezett, csak figyelt.
A „ Gyüttmentektől” az öregek féltek. Úgy hitték, hogy a betelepülők felborítják Sukoró zárt, kiszámítható szokásrendszerét. Egy védett piciny ékszerdobozba érkeztem, ahol források hiányában megállt az idő. Akkoriban egy elhanyagolt, rozsdás padokkal szegélyezett, megfakult placc fogadott. A helyi közért és a posta illata feltépte zsenge korom emlékeit.
Vidéki gyermekként, tanulmányaim és munkám sokáig a Fővároshoz kötött. Kimondhatatlanul vágytam a gyökerekre, közösségre. A véletlenek összjátéka folytán részese lehettem újjászületésének. Ma egy pezsgő, forgalmas találkozási pont. Csodálatos színekben és fényekben pompázik. Találkozóhely, valamint ünnepek és kulturális programok, megemlékezések színtere. Jelképe a helyi közösség összetartozásának. Egymás iránti elköteleződésének. Most gyerekkacajban hangos, nyugalmat adó találkozásokban pedig megszokott.
Beleásni magunkat lakóhelyünk krónikájába tanulságos és lélekemelő. Megadni a tiszteletet az Őslakosoknak kötelező. Minden helynek saját rezgése van. Érdemes azon elgondolkodni, hová és miért sodort oda minket a sors. Mert mint tudjuk, nincsenek véletlenek.
Szeretnéd az első bejegyzést is elolvasni? Itt találod: https://vaniliatango.hu/a-lelekolvaso-naploja-2026-marcius-27/