Az Odüsszeia 11. énekében így jósol Odüsszeusznak az „igaz szót” mondó Teiresziasz: „A tengerről jő majd a halálod, gyöngéden közelít hozzád, és könnyü öregség végén sujt csak rád, amidőn körülötted a néped boldogan él.” Devecseri Gábor fordítása
Érdekes és felemelő volt visszarepülni az antik Hősök és Istenek világába. A leleményes Odüsszeusz és az Őt szüntelen reménnyel hazaváró hitvesének eposza, az aranykorunk kizsákmányoló dekadens világában kimondottan aktuális.
A hős mikor elindul Trója ellen, még erényes az Isteneket félő, a szegényeket pártoló fiatal férfi. Hiszi, hogy népének a diadal emelkedést hoz. Ithaka uralkodójaként 12 hajóval (körülbelül 600 katonával) csatlakozik a trójai hadjárathoz, és a háború végén ugyanennyivel indul vissza. Tíz évig tartó hazaútja során az összes hajóját és emberét elveszíti. A király nélküli trón felett kérők kőröznek keselyűként. Mítoszát a vak jós és vadászkutyája tartja életben. A pusztító kegyetlenség, a gyilkolás vérévé válik.
A győzelmi mámor közepette, az áldozati máglyaként égő város romjain lelke összeomlik. A kegyelem megtisztulásra készteti. A próbák gyötrelmesek. A szirének zokogásra, a tenger ura pusztulásra ítéli. Az alvilág kapujában Hádész szavai szívébe hasítanak. Az áldozat és áldás törvénye végül győzedelmeskedik.
Mert az ember csak arról mondhat le, ami egyszer az Övé volt.