Tanácsot kérni és adni egyaránt felelősségteljes. Mert amennyire lehet kéretlen ugyanannyira lehet sorsdöntő mindaz, amit hallunk vagy éppen kimondunk. A delphoi szentély falán az alábbi felírat díszelgett: „Ismerd meg önmagad!”
Delphoi a görögök számára a világ köldöke volt. Az orákulum valójában nem próféciákat mondott, hanem Apollón bölcsességén alapuló útmutatást adott. Szophoklészt is megihlette Delfi. A római korban pedig olyan szerzők írtak a jósda működéséről és hanyatlásáról, mint Plutarkhosz, aki delphoi pap volt. Minden egyes ember számára a szabad akarat révén megadatik, hogy kapcsolata a felsőbbel szent, őszinte és bizalmas legyen. A mondat, mely szerint Ismerd meg önmagad; kiegészítendő egy fontos következtetéssel. Ha megismered Önmagad, megismered a Benned élő Istent.
Ráébredni a bennünk lakó erőre leginkább vészterhes és félelmekkel teli időkben lehet. A fájdalom mely marja lelkünket, és hasítja testünket képes letérdeltetni az Ég felé. Delphoiban mindezt tudták. Mindig van választásunk, és a döntéseinkért vállalnunk kell a felelősséget egyéni és kollektív szinten. A jóslatok nem homályosak, hanem fejlesztőek voltak, ismerve az egyéni léleksorsok fejlődési ívét és fonalát, melyet a párkák szőttek. Mindig több út van. Léteznek nemes ösvények, ingoványos mocsaras útvesztők. William Shakespeare örök érvényű sorait ajánlom szíves megfontolásra, Hamlet monológjából:
„Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés.
Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?
Meghalni – elszunnyadni – semmi több;
S egy álom által elvégezni mind
A szív keservét, a test eredendő,
Természetes rázkódtatásait
Oly cél, minőt óhajthat a kegyes.”