Vöröslő hajnali pír
„Ó Te csodálatos Öreg Nemes vitéz. Vérvörös lombjaiddal délcegen dacoltál az őrjöngő éjszakai vihar szelében. A felkelő nap sugaraiban izzottál, mint gyertya tüzes lángja. Őrjöngő színed karcolta a halovány szürke égboltot. Én térdre zuhantam látványodtól. Megbántam minden vétkemet, mert maga voltál a feloldozás. Oly kegy, melyről legtöbben csak áhítozunk. Jelenés az őszben. Valóság a jelenben. Örök emlék a múltban. Diadalszekered a Múlandóság felett, kacajként suhant az emberi lét folyamatosan fájó horizontján. A jelenés egyszerre meghökkentő és valóságos. Felébreszt, majd elnyugtat. Magához ölel. Egyetlen dolog marad a kegyelem.”
Dr. Hauberl Emőke